Szeretnék eloszlatni két félreértést. Az egyik az, hogy utálni kell a magyar futballt azért, mert Orbán szereti. A futball egy remek sport, sok örömöt szerzett a magyaroknak, akik korábban bebizonyították, hogy különleges érzékük van a labdához. Stílusuk a brazilokéra hasonlított. A másik félreértés, hogy Orbánt a futball irányításába kellene száműzni, mert a miniszterelnökséghez nem ért, a futballhoz pedig ért. Nem igaz, Orbán a futballban éppen olyan pusztítást végez, ha nem nagyobbat, mint az egész országban. Ez a felcsúti gyerek a futballhoz sem ért. Erről szeretnék írni, hogy miért nem.

Kivételesen nem arról szeretnék szólni, hogy egy csőd szélén álló országban, ahol semmire nincs pénz, lakásukban fagynak meg és halnak éhen emberek, ott a focira van pénz. Valóban nem az állam feladata az, hogy finanszírozzon egy sportágat, mert ez a miniszterelnök hobbija. De nemcsak erről van szó. Az a pénz, amit a magyar futballra költenek, az eredeti szándékkal ellentétben nem felemeli, hanem romba dönti a labdarúgást.

Sokan emlékeznek még Varga Zoltánra, a Ferencváros legendás futballistájára, aki néhány évvel ezelőtt – stílszerűen – a futballpályán halt meg. Abban a szerencsében volt részem, hogy Zolival sokáig barátok voltunk, közel laktunk egymáshoz a Várban, összejártunk, együtt néztünk meccseket és együtt jártunk is meccsekre. Nagyon sokat tanultam tőle abból, ahogyan reagált dolgokra. Írtam már egy könyvet róla “Varga Zoli disszidál” címmel, amelyben a magyar mentalitástól idegen gondolkodásmódját mutattam be, amellyel Magyarországon bukásra volt ítélve. Tervezem, hogy egyszer megírom majd “A futball metafizikája” című könyvemet is annak alapján, ahogyan ő a futballról, mint játékról gondolkodott. Az pedig egy harmadik téma (amiről nem akarok könyvet írni), hogyan látta a magyar futball bukását, mit gondolt arról, hogyan tették tönkre a magyar labdarúgást. A magyar foci rombadöntésének biztos receptje – Varga szemlélete szerint – pontosan az, amit most Orbán csinál. Egyébként Puskásnak, akinek nevét bitorolják ezek a sarlatánok Felcsúton, ugyanaz volt a véleménye, mint Varga Zolinak. Orbánnak pénze van de esze nincs hozzá, és a pénz sem az övé, amit erre költ, hanem a mienk, abból nagylegnykedik. Egyébként Puskás is közel lakott hozánk, gyakran összefutottunk az utcán. Nagyon érdekes volt, hogy a két nagy játékos, Varga és Puskás nem járt össze, és ha találkoztak is, csak sokatmondó köszöntés, vagy néhány szó: szavakból értették egymást, nem kellett órákat beszélniük.

Varga Zoli szerint amagyar futball halála az állami gondoskodás, az állami pénz, a politikai befolyás, és az igazi vállalkozó tulajdonosok hiánya. Zoli állandóan azt mondta, hogy amíg egy tulajdonos nem kockáztatja  apénzét, nem veszít és nem nyer, hanem az állam tartja el a sportágat, számolatlanul öntik bele a milliárdokat, kifizetik a klubok adósságait, addig nem lesz teljesítmény. Ha a tulajdonos nem veszít semmit akkor, ha a játékos nem hajt, vagy nem jól játszik, és a játékosnak teljesítmény nélkül is megvan mindene,akkor nincs verseny, nincs sport, a lényeget ölik ki a játékból. Az állam nem tulajdonos, csak szponzor, a nép vagyonát önti számolatlanul a stadionokba és a csapatokba, ezzel megfojtja az igazi versenyt. Miután az állam különböző mértékben szponzorál egyes csapatokat, attól függően, hogy melyik politikushoz állnak közelebb, és melyik politikus tud több állami pénzt szerezni a klubjának, még a bajnokság eredménye is csalás. Nem tiszta a játék, ez a bundának egy sajátos formája. Az állam beavatkozik a pénzével a végeredménybe. Ugyanez volt a kommunizmusban, és ugyanez van most is. Ez tette tönkre a kommunizmus előtt virágzó technikás magyar focit, és a rendszerváltásra már halott volt a magyar labdarúgás. A rendszerváltás nem hozott semmi  változást, csak a szponzorokat most nem Farkas Mihálynak, hanem Torgyán Józsefnek hívták. A futballban a sztálinizmus állt helyre Orbán hatalomra jutásával.

Varga Zoli azt mondta, hogy ez a rendszer megöli a játékot, korrupttá teszi nemcsak a vezetést, de a játékosokat is. Ebből így futball és világverő csapat soha nem lesz. Az ötvenes évek elején az Aranycsapat még azért volt nagy, mert a kommunista idők előtti mentalitás még élt. Ahogyan a kommunisták állami finanszírozása átalakította a rendszert és a mentalitást, a magyar futballnak néhány évtized alatt vége lett. Puskásék is azért mentek el, mert érezték, hogy ez az út a csődbe vezet, és tönkreteszi őket is, akik zsenik voltak. Még akkor is, ha Puskás tudta az állami vezetést kezelni, de tisztában volt azzal, hogy ezzel az igazi focinak vége. Puskás csibész volt, a legjobb értelemben, mert kihasználta a rendszer jellegét, de a pályán kispesti vagány maradt, aki élt-halt a labdáért. Ennek a rendszernek az igazi terméke Albert Flórián volt, aki csodálatos tehetség volt, de a pályára és az öltözőbe is bevitte a pártállamot, és mint “Császár” viselkedett. A személyi kultusz bevonult a játékosok közé is, ez pedig a játék halála.

Varga Zoli is ezért távozott, és tette tönkre a karrierjét, az életét, mert a szeme előtt játszódott le ez a fordulat. Ő éppen a határán volt ennek: még ismerte a régit, és már látta az újat. Szene előtt volt Albert Flóri, aki a réginek köszönhette a zseniális tudását, és az újnak a borzalmas mentalitását. Ez elől menekült. Ha nincsenek igazi tulajdonosak, futballvállalkozók, akkor nincs tét, nincs motiváció, nincs igazi verseny. Nincs profizmus. Orbán Viktor, aki azt képzeli, hogy milyen jót tesz a magyar focinak azzal, hogy önti bele az adófizetők százmilliárdjait, a legnagyobb kárt teszi, amit csak elképzelni lehet lehet a magyar focival. Kiöli belőle a profizmust, és ugyanolyan helyzetet hoz létre, mint a kommunisták a Rákosi- és a Kádár-korszakban. Az akarnokság és a játék szelleme összeegyeztethetetlen. Ennek nagyon kézzel fogható eredményei vannak.

Ha összehasonlítjuk például az MTK agárdi Sándor Károly Akadémiáját és a felcsúti Puskás Ferenc Akadémiát, a különbség már most is jól látható. Az MTK futballakadémiáját Várszegi Gábor hozta létre a saját pénzéből. Ő akkor keres valamit, vagy kap vissza a pénzéből, ha olyan játékosok jönnek ki az iskolából, akiket az első osztályba vagy külföldre el tud adni. A felcsúti akadémiát Orbán közpénzből hozta létre, nem a saját vagyonából. A legnagyobb állami pénzt Felcsút kapta. Az adóból leírható céges támogatások is Felcsútra mentek, mert Orbán miatt minden cég a diktátor futballakadémiáját, a Felcsútot támogatta, hogy cserébe állami megrendeléseket kapjon. Az eredmény: ma a magyar első osztályban három focista játszik, akik Felcsúton nevelődtek. Az MTK futballakadémiájáról pedig tizennyolcan, és ezek a gyengébbek, mert a jobbakat külföldre adják el. Ezek a számok már önmagukért beszélnek.

Felcsútra 2,8 milliárd (!) forintot fizettek be egyetlen év alatt olyan cégek, akik ezt aztán leírták az adójukból, így ez is közpénz volt. Az állam öli be a milliárdokat, a falunak villanyfényes, FIFA-kategóriás stadiont építenek állami pénzből. Emellett az Eger, amely egy fillér állami pénzt nem kap, és valódi tulajdonosa van, aki a saját pénzét fekteti be, tavasszal valószínűleg nem játszhat majd az NB I-ben, mert Egerben nem villanyfényes a pálya, és ez előírás a magyar futballban. Mintha ez a sport a villanyvilágításról és nem a játékról szólna. A magyar futballt alulról, a grundokon és az ilyen egri csapatokon keresztül kellene felépíteni, akik még a játékért fociznak, valódi tulajdonosa van.

A profizmus alapját jelentő magánbefektetők csapatait hátrányba hozzák és kinyírják az állami milliárdokkal. Mesterségesen létrehoznak a közpénzből futball-skanzeneket, amelyekből kizárják az életet, a valódi érdekviszonyokat. Létrejön egy nagy luftballon, amely azonnal kipukkad, ha elmaradnak az állami milliárdok, mert nincs alatta semmi. Ez a műfoci addig van, amíg Orbán van, és olyan is. Műklubok, élükön pártigazgatókkal és más pártemberekkel, Orbán által odahelyezett edzőkkel, sortvezetőkkel, és van egy műválogatott. Amikor Orbán megbukik, kártyavárként omlik össze az egész. Utána még az se lesz, ami volt. De ez nemcsak a focira igaz: ugyanezt csinálják az élet minden területén. Ez a magyar modell, az együttműködés rendszere, az államosítás, a közmunka, minden és mindenki az államé. Ha valaki megnézi Mussolini beszédeit az ő rendszere lényegéről, akkor azt találja, hogy ez maga a fasizmus. A kommunizmus is hasonló volt, csak nem nemzeti retorikával, hanem osztályharcos ideológiával. És mindezt Puskás Öcsi neve alatt, aki ha meglátná ezt, újra disszidálna, mert nem tudná ezt a butaságot még egyszer végignézni.

Ami pedig a dolog anyagi részét illeti, Orbán Viktor éppen úgy építi Felcsútot és a magyar futballt, ahogyan Stadler József építette az akasztói stadiont és a Stadler FC-t. Egik se a saját pénzét költi, mert Stadler a százmilliókat az adóhivataltól igényelte vissza, egyebek mellett Leonardo da Vinci  “Az utolsó vacsora” című képének eladásából. A hamisítványt aranyfogú ukrán maffiózóknak adta el. Orbán eljárása ettől semmivel nem különbözik, azzl a különbséggel, hogy még hamisítványokat sem kell árusítania, aranyfoga még nincs, de ő maga a maffiózó, aki belenyúl az államkasszába, és kiveszi azt, amit Stadler visszaigényléssel próbált megszerezni. Egyikük börtönben, a másik a miniszterelnöki székben ül. Ha Stadlernek börtönben a helye, akkor Orbánnak is. És ha látta valaki az akasztói stadiont, miután Stadlert lecsukták, akkor elképzelheti, milyenek lesznek azok a stadionok és az a futball, amelyeket Orbán most a köz pénzéből és légváraknak épít.

A kidőlt kapufák alatt fütyül a szél, és a rozsdás kerítést csapkodja az alföldi vihar. Ez marad Orbán után, és z utálat. Amikor az unokáink meghallják a nevét, majd köpnek egyet.

13 Comments

13 Reader’s Comments

  1. Engem mindig furdalt a kíváncsiság, hogy kiket iskoláznak be ezekbe a futballakadémiákra, amikor tapasztalatom szerint már réges-régen nincs tehetségkutatás. Igaz, már a falusi egyesületek is megszűntek, a kistelepüléseken nincs sportélet, nincsenek csapatok, meccsek, bajnokságok, ahová az ügynökök kijárhatnának igazi tehetségeket felfedezni, meg valódi sportértékkel bíró találkozókat nézni. Az utolsó Minarik Edék a szemünk láttára haltak ki, akik egy-egy kis falusi focicsapatot fillérekből fenn tudtak tartani. Aztán előírták a meleg vizes öltözőt, meg a három játékvezetőt, meg kötelező egyéb költségeket, és sikerült ezt is “megmenteni”. Ezzel nem csak az a baj, hogy a foci tömegbázisát vesztette el (márpedig a tehetségek statisztikusan születnek, nem az akadémiák állítják elő), hanem megszűnt az egyik legfontosabb falusi közösségi tevékenység, a foci, a szurkolás, a lokálpatriotizmus egyik megnyilvánulási formája, és most nem beszélnék a sport és a sportos életmód egészségmegőrző szerepéről, mert az minek. Az egészséges ember tovább él, és terheli a nyugdíjkasszát.
    Az első kérdésemre pedig valószínűleg az a válasz, hogy a tehetősebb futballiskolákba kerülnek a tehetségtelenebb kádergyerekek – lásd orbánkölyök – míg a szegényebbek a piacról élnek, tehát kénytelenek a tehetségesek közül válogatni. Kutyából nem lesz szalonna, aki nem elég tehetséges a focihoz – lásd szeretett miniszterelnökünket – abból a legnagyobb jószándékkal és szakmai tudással se lehet Messit faragni. És sajnos ugyanez vonatkozik a politikai pályára is.

  2. emigrant
    2013, jan. 2
    1:55 du.
    +++++++++

  3. Éva Trázsi

    Valahol meg kell mindíg, hogy keresselek és meg is talállak, hiányzol! Szeretem amiket írsz! És legyen nagyon nagyon boldog új esztendőtök. Szia szia

  4. Szia Éva, BUÉK nektek is!

  5. Adj nekik kenyeret es cirkuszt es sosem fognak lazadni!
    Orban nem ad kenyeret csak cirkuszt.

  6. Oda a magyar futball.

  7. girbegurba

    Nem csak a stadion, egész Felcsút tönkre fog menni a baltás gyilkos cinkosának bukása után. Ha egy falunak ilyen hirtelen felfut a költségvetése, később nem lesz miből fedezni a kiadásokat. Az emberek tájékozódó képessége felborul. Olyasmihez szoknak hozzá, amiért nem dolgoztak meg, és nem is tudnak majd teljesíteni.
    Portugália is lerohadt a nagy felfedezések, rablóutak lecsengése után.

  8. papirvagokes

    Egy őrült gátlástalan kapkodása és markolása, hogy bebiztosítsa az életét, mindent akar: pénzt, hatalmat, focistadiont, kisvasutat, hogy a belső ürességét kitöltse, hogy érezze, hogy végre neki is van klassz, (örök)élete, de csak egyre nyomorultabbá teszi magát, egyre őrültebb és gátlástalanabb lesz, mert mindig több narkó kell az elégedettség érzéséhez, erre mi már most is köpünk.

  9. Raszputyin

    Pontos látlelet. Az utolsó bekezdés – sajnos – nem csak OV fociálmaira és pályáira igaz, hanem a mi álmainkra, hazánkra, Magyarországra is igaz: “A kidőlt kapufák alatt fütyül a szél, és a rozsdás kerítést csapkodja az alföldi vihar. Ez marad Orbán után, és z utálat. Amikor az unokáink meghallják a nevét, majd köpnek egyet.”

  10. miaszösz
    Oda az ország!

  11. Egy nagy baj van de az nagyon nagy! Futbalhoz erto szakember keves van , aki felelos pozicioban lenne , meg kevesebb aki meg donteseket is hozhat ! Orban onti bele kulbjaiba a mega milliardokat de vakon mert ehhez is teljesen hulye mint altalaban mindenhez kiveve a kozpenzek legalisnak tuno eltunteteseben! Amig ilyen vadbarmok dontenek feleslegesen ontik bele a rengeteg penzt nem lesz valtozas, csupan hiany az egeszsegellatasban penz hiany miatt! Orban rablo garazdalkodasanak eredmenyeit min 25 evig fogjuk megszenvedni! Sebaj kinott egy uj szuk arisztokracia egy VADHAJTAS! Nem kell majd mast csinalni csak lemetszeni egy szakembernek a megfelelo helyen ! En az egesz fat kivagnam gyokerestol , bar nem vagyok szakember.

  12. Orban elvette mar Varszegitol a klubot valamilyen zsarolas felevel ez nyilt titok !

Írja meg véleményét!