Érdekes lehet hallgatónak lenni ott, ahol az előadó – gazdasági miniszter – arra biztatja a főiskolásokat, hogy el kell dobni a tankönyveket. Emlékszem, hogy az általános iskolában Gujtman Imi megcsinálta ezt, a Szabadság utcában szétszórta a könyveit hazafelé, amit az iskola nem tolerált eléggé, és Imit több tárgyból is megbuktatta: azt akarták számon kérni rajta, ami a tankönyvekben volt.

Gujtman Imi a tanári kar hibájából lett bukott tanuló. Ha akkor Matolcsy György a matek tanára, élenjáró tanuló lett volna. Matolcsy tanár úr ötösre értékelte volna az unortodox, a tankönyvektől elrugaszkodó gondolkodásmódot, amely szerint kétszer kettő nem négy, hanem öt. Mi pedig megbuktunk volna az ortodox tudományunkkal, amit szolgalelkűen a könyvekből lestünk ki.

Orbán Viktor megmondta, hogy ragaszkodjunk a „magyaros észjáráshoz”, a saját utunkhoz. Gujtman Imi már évtizedekkel ezelőtt a saját kora előtt járt, bebizonyította, hogy kivételes tehetségek vagyunk. Matolcsy miniszter és főnöke gazdaságpolitikája Gujtman Imi számításait követi, és úgy megbukik, mint az Imi ötödikben, mert rajtuk kívül mindenki a könyvekből nézi ki a végeredményt.

Tudtam, hogy a Szent Korona tan után csak idő kérdése, hogy a magyar őstörténeti „kutatás”, amely ugyancsak unortodox módszereket használ, vagyis semmiféle tudományos alapja nincs, felüti a fejét, és hivatkozássá válik a magyaros észjárás és tehetség felsőbbrendűségére. Matolcsy szerint perzsa és bizánci források feljegyezték, hogy a magyarok három dologban voltak jók már akkor is: az agysebészetben, ami akkor még nem is létezett, a gasztronómiában, amiről csak a magyarok hiszik, hogy világhírűek, de New York nem tud eltartani egyetlen magyar éttermet sem, továbbá a vendéglátásban, ha volt már valaki a Balatonon, akkor tudja, ez mit jelent.

Az ősmagyar agysebészet érdekes lehetett, valószínűleg karddal nyitották fel a delikvens koponyáját, hogy valamilyen „sebészeti” beavatkozást elvégezzenek rajta. Ha ez valóban olyan elterjedt és kiváló volt, mint a perzsák és bizánciak mondják, valami nyomának csak kellene lenni.

Hacsak nem maga az unortodox gondolkodás az, amely nem hisz abban, hogy a kétszer kettő négy, hanem sajátos, új, magyar utakat, más megoldásokat keres és talál. Eddig azt hittük, hogy a politikai képességekkel van probléma, de most kiderült, hogy az agyukkal van a baj. Valamelyik ősmagyar agysebész megpiszkálta valamelyik ősük agyát. Most vagy őket kell másik agysebészhez vinni, vagy a mi agyunkat kioperálni, mert a hülyeségnek ezt a mértékét elviselni másképp nem lehet.

22 Comments

22 Reader’s Comments

  1. A Matolcsyné férjének a bandzsasága alighanem agyi deformációkban is megnyilvánul – kérdés, hogy a szemétől az agya, vagy az agyától a szeme?

  2. Ez az egész cikk a Magyarság ellen szól. Én pedig a tv-nek hiszek, mert az is bemondta:)
    http://magyarinfo.blog.hu/2011/06/25/mocsari_kigozolges_es_az_eu_magyar_szkita_dili

  3. Az a baj, hogy a híres magyar agysebészek mindenkit nem agysebészeltek meg. Egy ma Matolcsynak nevezett ember távoli őséről pl. elfeledkeztek a nagy besenyőhajkurászás közepette, és ennek máig ható súlyos következményeit csak napjainkban érezzük igazán. Ős-Matolcsy hibás génállománya és agytekervényeinek torzulása mai utódában nemcsak kimutatható, hanem miniszteriális szintre jutván teljes erejével tombolva fejti ki az ifjúságot romboló hatását.

  4. Magyar Terézia

    Lobotomiát kellene végezni az egész kormányon!!!

  5. uzbencének tanításként mondom, hogy annál súlyosabb magyarság-gyalázás aligha van, mint amikor eszement emberek hülye, gőgből eredeztetett legendákat terjesztenek a saját népükről. Ugyanis ezzel más népekben nem tiszteletet, nem szeretetet, és nem megbecsülést fakasztanak, hanem gúnyt és megvetést a nép jelenlegi és jövőbeli nemzedékei iránt. Ennyit azegyén és a közösség magatartásárói, és annak következményeiről már a 13 éves unokám is tud, mert időben megtanítottuk erre is. A szerény, tisztességes viselkedésre,beszédre. Hogy ma M.O.-on rengeteg, magát felnőttnek gondoló marha erre sem képes az nagyon szomorú, de az értelmi szint lassú növekedésével majd elmúlnak, mint a sötét középkor.

  6. az “agysebészet” kifejezés a sámánizmus “agylékelés” nevű eljárására utal – ami egy a sokféle önkínzó skizoidnak is nevezhető ősemberi kőkorszaki rituálé közül (mint a körülmetélések – aminek lehet egészségügyi haszna – vagy a kínai lábelszorítás, vagy a nyaknyujtás afrikaiknál).

    Ez abból a korból való, amikor tízezer éveken át tízezerszámra található gyerekcsontvázak bizonyítják, hogy a kőkorszakiak, a sámánizmus tanai szerint azt képzelték, hogy jobb lesz a termés, ah megölik az elsőszülötteet. (A gonosz zsidók voltak az elsők, akik ezt etiltották.)

    a http://www.psychohistory.com-ba, találni erről dolgokat angolul…:-)

    Tehát nem az a poén, hogy nincs nyoma, hanem, hogy ez a vizionálás, a pszichotikus hallucinációk elérésének egyik módja volt (miközben persze kábító hatású főzetekkel is dolgoztak).

    És hogy soha semmi köze nem volt a tudományhoz (csak felszínesen: az ember akciójától valami jó véáltozást vár a tudományban azonban bizonyítható feltételezések alapján járnak el…Itt viszont: ha /a koponyán/ sebet ejtek, s azt remélem ez jó irányú változást hoz – ez annyira tudományos, mint a piócázás.)

    A lényege, hogy a kollektív transz eléréséhez szükséges hallucinatív téveszméket próbálták ezzel fenntartani a “szellemi vezetők” körében.

    Az ötlet mai felelevenítése a pogány kultuszok (és érzelmi transz állapotok) felértékelése anti-keresztény felhanggal.

    Ezt persze minden átlagosan művelt humán értelmiségi sejti.

  7. uzbence, te most viccelsz???
    Ime egy hozzaszolas egy masik forumrol, ami teljesen tükrözi a véleményemet:

    « …amikor olvastam a híradást eme előadásról, szinte minden sor után scrolloztam a lap tetejére, mert nem akartam elhinni, hogy nem a hírcsárdára tévedtem… aztán elhittem, és majdnem kómába esetem.
    ha ezt a baromsághalmazt papp lajos, vagy bogár lászló, esetleg schmitt pál adja elő, akkor az ember már csak unottan legyint- csak azt kapjuk, ami tőlük elvárható.
    de könyörgök, egy pénzügyminiszternek* jöttek ki a szavak a saját szájából!
    az meg, hogy a hallgatóság nem harsány röhögéssel jutalmazta a produkciót, sajnos a hallgatóságot jellemzi…
    ezek után már semmin sem csodálkozom.»

  8. Nyul György

    Eltolcsinak valamelyik ősmagyar agysebész reinkarnációja megbuherálta az agyát. Úgy gondolom ennek következtébenh mond a főnökééhez hasonlatos baromságokat. Szerintem, ha valaki,aki ért a számmisztikához megcsinálná a születési elemzésüket, meglepó dolgokat olvashatnánk benne. Két ilyen hülye hogy kerülhet ugyanabba a kormányba? Ez szerintem ezer évnként egyszer fordulhat elő. Vagy lehet hogy valaki megpiszkálta a génjeiket?

  9. fincsi kimcsi

    uzbence! Homályosítsél már fel,ki ez a baromagyú?

  10. fincsi kimcsi

    Homályosítsál

  11. a szaniszló ferenc régen nem volt ilyen hüje.a panoráma tőkj ó volt.nézzétek meg üzzbence -nél beszartok a röhögéstöl.

  12. Én tudok röhögni annélkül is hogy bármelyiküket megnézném.
    Csak felidézem magamban a csúcsminiszter szavajárását , amint az anyagi erőforrásokat emlegeti gyakori média-megnyilvánulásaiban , hogy aszongya…idézem :
    ” PÉÉÉÉÉÉÉééééééééÉÉÉÉÉÉÉÉNNNNZZTT “

  13. Olah Zsuzsanna

    Ez egy szegyenteljes makogas, melyben ismetli a szavakat, mint aki nem tudja mit beszel, majd nyomatekosan hasznal angol kifejezeseket, de azt is hadarva es elharapva, mint aki abban sem biztos, hogy jol ejti-e ki, szoval felelmetesen semmi, es meg annal is rosszabb, de ezt mar leirtak nalam okosabbak.

  14. « …amikor olvastam a híradást eme előadásról, szinte minden sor után scrolloztam a lap tetejére, mert nem akartam elhinni, hogy nem a hírcsárdára tévedtem… aztán elhittem, és majdnem kómába esetem.
    ha ezt a baromsághalmazt papp lajos, vagy bogár lászló, esetleg schmitt pál adja elő, akkor az ember már csak unottan legyint- csak azt kapjuk, ami tőlük elvárható.
    de könyörgök, egy pénzügyminiszternek* jöttek ki a szavak a saját szájából!
    az meg, hogy a hallgatóság nem harsány röhögéssel jutalmazta a produkciót, sajnos a hallgatóságot jellemzi…
    ezek után már semmin sem csodálkozom.»

    +1

  15. Ez a Matolcsy nevü zanza még azt is mondta az agysebészettel kapcsolatban, hogy 1500 évvel ez elött.

    Szerencsétlen ország.

  16. Ez a szivar a rendszerváltás elött ugyanígy nyalt, csak más irányba.Ráadásul úgy tűnik gerinc műtéten is átesett és a fejében is lekapcsolták a világítást.

  17. Az előző véleményem természetesen az Echó tv- s szivarra vonatkozott.

  18. Sok gond van a mű magyarokkal.Például uzbence testvér,ezek voltak akik amikor nyert a baloldal nem mertek bemenni a munkahelyükre,mert azt hitték világvége van.Ne ébresszétek fel őket hadd éljenek ebben a sötétségben,és istenítsék a nagyvezírt aki lassan Adolf Hitler nyomdokaiba lép.Szerintünk egyszerű hétköznapi emberek szerint csak akaratgyenge irányítható a valóságot valami oknál fogva nem látó hülyék gyülekezete a fideSS.

  19. Bartus Úr !
    Sajnos itt vagyok kénytelen Önnek írni, mivel öt percel ez elött írt véleményemet nem hajlandók megjeleníteni, azzal a szöveggel, hogy ez már egyszer leírásra került, A tegnapi történésre most reflektáltam, tehát ismétlésről nem lehet szó, vagy a leírtak nem tetszenek , remélem nem ezt sajtó szabadságot sírják vissza ?

  20. Ide egy hiper szuper tudású agysebész kellene, aki helyreigazítaná ezeknek az eszementeknek a kibillent eszét!Vagy a gazdasági térszerkezeti fordítókorong tette a magáét, és visszafogja fordítani az agyukat?
    Amennyi eszement dolgot kinyilatkoztattak már a két év alatt,elmondhatjuk,hogy mindent megtettek ami tőlük telt, mehetnek parkírozni valami izolált helyre.

  21. Tényleg elvesztették a realitás-érzéküket, ha volt egyáltalán. Nagyon gyenge képességekkel rendelkező banda az egész vezető csapat, de a parlamenti 2/3 is, akik hosszan megtapsolták OV-nek Matolcsi “védelmében” elmondott szövegét.
    Talán a realitás érzékük hiányával magyarázható az is, hogy mindenkit hülyének néznek ill. nem számítanak a számukra azok, akik nem veszik be a szövegeiket. Matolcsi idegesítően hülye, de nem ő a felelős azért, hogy egy ilyen alak lehet a nemzetgazdasági miniszter.
    A középkor, amely felfedezte és alkalmazta az inkvizíciót, elmúlt és jött a felvilágosodás. Elmúlik ez az orbánizmus is egyszer, mint ahogyan Trianon is elmúlt, de lehet, hogy OV és csapata nagyobb, és visszafordíthatatlan kárt okoz az országnak, mint a trianoni katasztrófa tette.
    Az Ótestamentum szerint a zsidóknak 40 évig kellett bolyonganiuk lehetetlen helyeken, amíg eljuthattak az ígéret földjére és az Egyiptomból elindult nép közül (az egy Józsué kivételével) SENKI, még maga Mózes sem léphetett be arra a földre. A rendszerváltás óta még csak alig több, mint a fele telt el az “útkeresés” idejének és a FideSS szavazóbázisa még mindig vezet, mert egyelőre még halvány árnyéka sincs olyan pártnak, amelyre voksolni lehetne.

Írja meg véleményét!