Fekete betűs gyásznap lesz április 18-a Magyarország történetében. Sötétebb, mint 1944. október 15-e, a nyilas hatalomátvétel napja, mert az a hatalom egyrészt rövid ideig tartott, másrészt éppen az új alkotmány preambuluma erősíti meg, hogy mások tehetnek róla. Igaz, a mai napig sem sok könnycseppet hullattak a magyarok a terror áldozataiért, nem ismerték el felelősségüket a rémtettekért. Ami ma Magyarországon zajlik, nem zárja ki, hogy a nyilasuralomhoz hasonló hatalomátvételre is sor kerül. Pillanatnyilag a nácik és a demokraták versenyt futnak az orbáni diktatúra utáni hatalom megszerzéséért, és e pillanatban a nácik állnak jobban. A demokraták állnak vesztésre. A Demokratikus Charta szelíd és méltóságteljes tüntetése mutatta meg, a két tábor közötti különbséget, de azt is, mennyire nincsenek tisztában azzal, ami közeledik. Rázzák majd még ennél vadabbul is a rácsokat, amikor bezárul a börtön ajtaja. Magyarország nem fogta fel, mennyi aljasság és gonoszság szorult a felcsúti csapat kiöregedett cserejátékosába. Az a falu, amely semmiről nem tehet, de már most is közutálatnak örvend, még a futballakadémiájáról is lemondana, ha valaha levakarhatná magáról azt a bélyeget, hogy Orbán Viktor innen származott.

Az új alkotmánnyal nem lezárul valami, hanem elkezdődik. A magyar történelem legsötétebb fejezetei következnek, amelyekhez nem hasonlíthatók azok az időszakok, amikor idegen hatalmak fegyvereire támaszkodott valamely gonosz uralom. Ezúttal belülről, minden külső támogatás és kényszer nélkül következik be az elnyomás, amely kizárólag belső téveszmékre, a felgyülemlett frusztrációra, gyűlöletre és bosszúvágyra épül, amelynél nincs pusztítóbb. Bármilyen furcsa, de az előző diktatúrák tombolásának határt szabott a külső idegen hatalom, a német vagy orosz kontroll, pedig a magyarok még így is túlteljesítettek. Annak a diktatúrának azonban, amely mélyen belülről fakad, ahol szabadon lehet engedni a felhalmozódott indulatokat, semmi nem fog gátat szabni. Ezúttal nem leszünk a legvidámabb barakk, hanem a legszomorúbb. Ennek vége – jó esetben – egy nagy kijózanodás lesz, rosszabb esetben a pusztulás, akár Magyarország önálló állami létének megkérdőjeleződése. Ezt a diktatúrát nem mások kényszerítik ránk, nem a török, nem a tatár, nem a német, nem az orosz, nem a kommunista és nem a fasiszta ideológia, hanem a magyar nép szuverén akarata. És ez akkor is így van, ha Orbán Viktor ezt a népet becsapta, és ez a nép jó szokásához híven tagadni fogja a felelősségét mindabban, ami bekövetkezett. A felelőssége nyilvánvaló abban is, hogy még az utolsó napokban sem tiltakozott az ellen, hogy a sötét elnyomás alkotmányát kényszerítik rá. A FIFA rangsorának első öt csapata közül bármelyik nagyobb tömeget vonzott volna egy stadionba, mint az új alkotmány elleni tiltakozás az utcákra. És erre nem elegendő indok, hogy ki volt a főszónok, mert a civileknél nem Gyurcsány beszélt, az LMP még párt is, de mégsem „olyan”, mindenki ott tüntethetett volna, ahol akart, az élet megadta a választás lehetőségét, amivel a magyarok nem éltek, és amiért felelni fognak.

Hiányzott a drámaiság, a megrendültség, a helyzet súlyosságának átélése, a kétségbeesés azokból a demonstrációkból is, amelyeket egy-két nappal az új alkotmány elfogadása előtt nagy nehezen megtartottak. Fél éve kellene hetente, naponta tüntetniük százezreknek. Ez jól mutatja, hogy nem fogták fel a magyarok, mi fog történni. Nem gondoltak bele, nem hiszik el, hogy ezt meg lehet csinálni. Márpedig meglesz. Mindaz a keserűség, megaláztatás, bosszúvágy, gyilkos indulat, ami nyolc éven át egy magát kiválasztottnak tartó, de mellőzött emberben felhalmozódott, most felszínre kerül. Mindez az új alkotmány keretei között az állam rendjében megtestesül. Ahhoz lehet hasonlítani azt, ami most következik, mint amikor a Biblia azt mondja, hogy Isten szabadon engedi egy időre a megkötözött sátánt. Orbán Viktor nem a sátán, de a rendszere ördögi lesz. A szabadság olyan távol kerül Magyarországtól, hogy az emberek nosztalgiával gondolnak majd a késő kádárkori diktatúra éveire. Ennek előszele már eddig is érezhető volt. Azonban az új alkotmány után megalkotandó sarkalatos törvények felteszik az i-re a pontot. Bezárulnak a menekülési útvonalak. Azt az ideológiát és világképet, amelyet a preambulumban megfogalmaztak, az élet minden területén, demagóg módon ráerőltetik majd az emberekre. Nem azért írták ezeket bele, hogy annak semmi következménye ne legyen. Hiszen az általuk “átmenetinek” tartott alkotmány azon fejezeteihez, amelyek nem érintik a hatalom, a szabadság, az önkorlátozás intézményeit, azokhoz nem is nyúltak. Itt semmi más nem történt, mint egy demokratikus alkotmányból csináltak egy antidemokratikus alkotmányt, amivel megteremtették a törvényi kereteit a brutális elnyomásnak. Semmi más nem történt, csak az eddigiből kiszerelték a demokratikus korlátokat, a jogállami kereteket, és elébe tették a bekövetkező diktatúra ideológiai alapjait. Ez nem felvilágosult abszolutizmus lesz, hanem primitív, durva elnyomás.

Meggyőződésem, hogy Orbán Viktort büntetésül kapta Magyarország, mint egy utolsó esélyt arra, hogy megváltozzon. Hogy szembenézzen korábbi bűneivel, amelyekről hallani sem akar, de az áldozatok vére az égbe kiált. Ahogyan Orbánnak is büntetés, hogy megkapta azt a korlátlan hatalmat, amire vágyott. Hogy meglássa, mennyire nem képes azt megfelelően használni. De Magyarországnak is le kell számolnia eddigi önzésével, önteltségével, nagyképűségével, beképzeltségével, másokkal szembeni arroganciájával, azzal a gondolkodásmódjával, ami Orbán hatalomra jutását segítette. Le kell számolnia a követelőzéseivel, hamis történelemszemléletével, a felelősség elhárításával, a rasszizmusával, mindazokkal a jellemzőivel, amelyek ebbe a helyzetbe juttatták. Mert Orbán ezeket lovagolta meg, ezekre apellált, a magyarok legrosszabb tulajdonságaira, indulataira építve nyerte meg a kétharmados parlamenti többséget, szerezte meg az ország fölötti teljhatalmat. Mindez nem menti fel a demokrácia erőinek elzüllött pártjait a korrupció, az önzés, a kormányzásra képtelenség felelőssége alól, amellyel saját táborukat, a demokrácia, a nyugati szabad világ képviselőinek tömegeit bénította le, tette harcképtelenné, kiábrándulttá és végletesen megosztottá. Még akkor sem, ha azok a magyarok, akik erre ujjal mutogattak, semmivel nem jobbak, a maguk lehetőségeihez képest éppen olyan korruptak, elvtelenek és erkölcstelenek voltak, mint azok, akiket a mostani diktatúrával leváltani gondoltak.

A harc évtizedek óta azért folyik, hogy “a mindenkinél okosabb, tehetségesebb magyar népet”, amely már eddig is megszenvedte a múltat és a jövendőt, ki fogja jóllakatni, ki fogja a bendőjét megtömni. Anélkül, hogy az a kisujját mozdítaná, anélkül, hogy azért bármit tenne, anélkül, hogy bármihez értene, hogy bármiért fizetni akarna, hogy a munkában élen járna, példát mutatna, bármilyen eladható terméket előállítana, hogy bármiféle áldozatot hozna, hogy ebbéli felelősségét valaha is elismerné. Tisztelet a kivételnek. Hogy az alázatnak, a megértésnek, az empátiának, az emberi érzésnek, az önzésen kívüli bármiféle gondolatnak a halvány jelét mutatná. Nem véletlen, hogy kik kerülnek a diktátorok markába. Kik azok, akiket meg lehet csalni, meg lehet téveszteni. Az öntelteket, az önzőket, a hamisan gondolkodókat lehet, a kapzsikat, akiket a gyomrukon kívül semmi más nem érdekel. Akiknek csak az elszámoltatás a fontos, a bosszú, a másokra hárított felelősség, mások vagyonának remélt ellopása. Akiknek nincsenek eszméi, ideái, akiknek nincs erkölcsi mércéje, akikben nyomokban sem lehet felfedezni az emberi értékeket, finomságot, kedvességet, megértést, jó modort, együttérzést, a másik ember méltánylását, tiszteletét. Akik a hazugságot szeretik, az igazságot nem. Akiknek az orra előtt lehet cigányokra vadászni, akiknek az orra előtt el lehetett hurcolni négyszázezer magyar embert elégetni, és a menet még nem fordult be az utcasarkon, már a megszerezhető lakásra gondoltak. Akik képesek voltak a haláltáborba küldött nők nemi szervében és a férfiak hátsó felében turkálni, hogy onnan kiszedjék az elrejtett értékeket. Az ilyen nép az, amelynek diktátorai lesznek.

És a büntetésük az lesz, hogy ami a legjobban kellett volna nekik, hogy megtömjék a hasukat, hogy zsákmányt szerezzenek, meggazdagodjanak, azt sem kapják meg, és még a szabadságukat is elveszítik. Az egészben a legszomorúbb az, hogy akik e népnek e tulajdonságaitól leginkább szenvednek, és ezt leginkább rühellik, azoknak is vállalniuk kell a többség által okozott következményeket, pedig csak elszenvedői a suttyóságnak. Nincs hová menekülni. A normálisan gondolkodó embereknek, akik tisztelik a másik embert, akiknek a zabáláson kívül más is számít, akik nem akarják saját beteg rögeszméiket ráerőltetni másokra, akik a szabadság hívei, azoknak nem lehet egy megyét lekeríteni, mert ott sem lehetne emezektől megszabadulni, békében élni. Ha vízumot vezetnének be a két részre szakított ország egyik és másik fele között, az sem segítene, mert a mindenki másnál okosabbak, nagyobbak és jobbak, akik magukat mindenkinél kiválóbbnak képzelik, az első nap után indítanának egy háborút – irigységből – a másik Magyarország ellen. Ahogyan ez a diktatúra is az lesz: háború a másik Magyarország ellen. Kíméletlen, eszelős háború. Az irigység, a féltékenység és a rosszindulat háborúja. A komplexusok kicsinyes bosszúja. A rossz nemzeti lelkiismeret, a be nem vallott bűnök, a vétkek takargatása, a ki nem beszélt traumák, az igazság nélkül elszállt békesség. Beteg ez a nemzet, beteg ez a nép, és amíg meg nem gyógyul, addig esélye nincs arra, hogy boldog életet éljen. Ennek kisülései, az önző gondolkodás következményei ezek a sötét korszakok. Nem lehet kispórolni a szellemi értékeket, az erkölcsi megújulást, a múlt feldolgozását. Nem lehet elhessegetni a múlt árnyait, mert a rossz döntések és cselekedetek beivódnak a jellembe. És ebből a jellemből jön ki a rabság, a szolgaság és a nyomor. Ami most következik, az átok. Ebből áldás, erkölcsi megtisztulás, megbánás, jobb belátás nélkül nem lesz. Az Orbán-diktatúrából következő szenvedés vagy megtisztítja végre ezt az országot, szembesíti önmagával, vagy elveszítheti az önálló nemzeti létre való jogosultságát.

Nem akarom kétségbe vonni a rendvédelmisek, különösen a tűzoltók jogos követeléseit. Együtt érzek azok nyomorával is, akik már szenvedik a fent vázolt gondolkodásmód következményeit, amelyben saját felelősségüket soha nem ismerik el, noha – mint közösség – nem ártatlanok benne. De azért az nem véletlen, hogy a juttatásokért tartott tüntetéseken csak egyetlen szakmai ágazat demonstrálói sokkal többen voltak, mint az összes szakmai ágazatból verbuválódó tüntetők, akik a szabadságért és a demokráciáért vonultak utcára. Jól mutatja ennek az országnak az értékrendjét, hogy a prémium és a korkedvezményes nyugdíj fontosabb, mint az alkotmány. Ha lenne korkedvezmény és valahonnan még egyéb juttatás, le se szarnák az alkotmányt és azokat a törvényeket, amelyek mások szabadságát sértik. Ezért nagyon nagy hibát követnek el a demokraták, amikor boldogok, hogy az általuk utált diktatúra ellen a hasukért tüntetők tömegei vonulnak az utcára. Ha Orbán Viktort az éhesek döntik majd meg, egy éhséglázadás nyomorultjai, és a nyomorba zuhanók tömegei zavarják el, abban a forradalomban én nem kívánok részt venni. Csak erkölcsi forradalomnak, a humánus, emberi értékekért kivívott szabadságnak van értelme, a korgó gyomor lázadása nem old meg semmit. Fájó szívvel tekint az ember a nyomorúságra, döbbenten olvasom a hozzánk érkező panaszokat, nyomorúságot. De ezek az emberek pár éve büszkén húzogatták az ikszeket a vizitdíj elleni népszavazáson, ezek az emberek a szavazataikkal és az ellenállásukkal húsz éve akadályozzák, hogy bármilyen politikai erő megvalósítsa azokat az elkerülhetetlen reformokat, amelyek nélkül egy országra csak az eladósodás és a nyomor várhat, de amelyek a szocializmusból örökölt kiváltságaikat és juttatásaikat megszüntetik. Lehet, hogy a tüntetők között van egy-két középiskolás osztálytársam, akik már tíz évvel ezelőtt nyugdíjasok voltak, de a helyi focicsapatban még vasárnaponként ontották a gólokat. Ezek közül a tüntetők közül hányan szavaztak a Fidesz kétharmados győzelmére, csak azért, mert Orbán azt ígérte nekik, hogy nem kellenek megszorítások (értsd: a kiadásokat nem kell a bevételekhez igazítani), lehet minden áldozat és változás nélkül is jól élni? Annak valóban lehet örülni, hogy most szaván fogják Orbánt a hazudozásai miatt, de ezek az emberek most sem jöttek rá arra, hogy amire ők szavaztak, amit követelnek, annak egy része irreális, mert anyagi fedezete nem létezik. A közszférában néha nem a fizetésről, hanem az állások feléről kellene beszélni, mert azokat meg kellene szüntetni. Ha ezek az emberek elkergetik Orbánt, akkor majd várják a következő hazug népboldogító vezért, aki mákos zsömlét ígér tejbe mártogatva reggelire, ingyen. Ezek egy új demokratikus kormány ellen másnap már ugyanúgy tüntetnének, azzal a különbséggel, hogy azonnal mögöttük állna a demagóg csürhe politikai támogatása. Ezekre nem lehet építeni a változásokat, mert nem szüntetik meg az okokat. Az ilyeneket jól meg kell különböztetni azoktól, akik önhibájukon kívül szorulnának szolidaritásra, de róluk senki nem gondoskodik. A valódi rokkantak, szegények és betegek ellátása kritikán aluli. Velük együtt kell érezni, segíteni kell őket, mert magukra maradnak a bajban. A nagystílű csalók világa viszont olajozottan működik.

Emiatt egyes részleteiben nem tetszett Gyurcsány Ferenc beszéde. Amikor elkezdte dicsérni a szegény ártatlan magyar népet, és újra elkezdett udvarolni nekik, az hamis volt. Az káros. Tisztelni kell az embereket, megbecsülni őket. De ennek  a népnek egyrészt tanításra, másrészt egy nagy seggbe rúgásra van szüksége. A demokrácia híveinek hosszú távon kell gondolkodniuk. Lesz rá idejük, mert az Orbán-diktatúra eltart egy-két cikluson át, ebben biztosak lehetnek. Ez az alkotmány, és a belőle levezetett törvények, bebetonozzák őket. Ezért nem lehet más célja felelősen gondolkodó demokratáknak ma, mint a felvilágosítás, a kiművelt emberfők gyarapítása, a szembesítés, az oktatás és a segítés. A nép felemelése abból a szellemi nyomorból, ahol a magyar népesség tömegei állnak. Ezzel a mentalitással, habitussal ez az ország menthetetlen. Ha már olyan nagy keresztény ország leszünk, és közben világtalanok a vakok vezetői, akik nem tudják, merre kell menni, tanuljanak a Bibliából. Mikor kellett Izrael népének fogságba mennie? Miért volt a babiloni fogság? Meg kell nézni. És mikor szabadultak meg, hogyan? El kell olvasni. Ezek mind tanulságul írattak meg. Hát miért nem tanulunk belőle? Jeremiás azt mondja: „Népem sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: “Békesség, békesség”, noha nincsen békesség. Szégyenkezniük kellene iszonyatos tetteik miatt. De nem! Ők nem szégyenkeznek, hiszen már pirulni sem tudnak. Ezért elesnek majd, ha minden elesik; látogatásom idején a földre roskadnak – mondja az Úr.” Négy mondat, és minden benne van. Ne tessék hazugsággal gyógyítani a népet. Ne tessék őket simogatni és hazudozni nekik. Az igazi államférfi az, aki rámutat a felelősségükre és a hibáikra. És azt is meg kell mondani: ha nem változnak meg, jobbat ne várjanak, csak rosszabbat. Nem arról van szó, hogy ütni kell őket, mert nagy részük tudatlan. Az elkövetkező időszakban fel kell világosítani őket, rá kell ébreszteni őket a tévedéseikre, a hibáikra. Azt a szellemi szakadékot, ami elválasztja a demokrácia híveit a fülkeforradalmárok derék, de sötét millióitól, fel kell számolni. Magyarországról süt a butaság. Új szellemi reformkort, felvilágosodást kell hirdetni, mert a Kárpát-medence egy nagy sötét lyuk Európa közepén. A nemzet újjászületése csak ettől várható. Előbb belül kell megváltozni, szabadnak lenni, utána jön el a külső szabadság. Gyurcsány Ferenc beszéde ezért volt hullámzó (amellett, hogy ha szélesebb tömegeknek beszél, le kell szoknia arról a stílusról, ahogyan az elvtársainak tart fórumot a csepeli munkásotthonban). Amikor felvilágosult mondatokat mondott, a szabadság alapdogmáit hangoztatta, akkor tudott szívből beszélni, azok a mondatai „szóltak”. De amikor elkezdődött a „barátaim” felütéssel induló morfondírozás, a hazugsággal való gyógyítás… – beszédének ezek a részei üresjáratok voltak, kongtak az ürességtől. Arról ezúttal nem beszélve, hogy tömeggyűlésen a szónok ne akarjon rögtönözni, elmélkedni, hanem a leírt kijelentő mondatait, amelyekben hisz, olvassa fel hittel és meggyőződéssel. Ez nem az MSZP választmányi ülése, hanem egy tömeg, amelynek a szívét fel kell szántani. Ez a mélyszántás – noha a szabadságról és a diktatúráról mondottakkal teljes mértékben egyet lehet érteni – ezúttal is elmaradt. A mélyszántás akkor lesz meg, amikor a fentiekkel szembesítik a népet, hogy az sírva lássa be a hibáit, és tegye magáévá a nyugati civilizáció gondolkodását, legalapvetőbb viselkedési formáit.

Meg kell értetni az emberekkel, hogy a szellemi értékek előbbre valók. Abból származik az anyagi jólét, és nem fordítva. A szabadság fontosabb, mint a jólét. A mai magyar ember gondolkodás nélkül lemond a szabadságról, ha jólétet remél. Márpedig szabadság nélkül nincs jólét. Az elnyomást soha nem látott nyomor követi. Csak a lelkében szabad ember képes alkotni, teremteni, kitörni, és csak egy olyan szabad társadalomban, ahol a szabályozás nem elveszi, hanem garantálja a szabadságot. Az új alkotmány ezt a szabadságot veszi el, és készíti elő Magyarország teljes elnyomorodását. Ahol a történelmi múlt hamis tekintélyeivel kötik gúzsba az embereket, és erre hivatkozva korlátozzák az önrendelkezésüket, ott vége az alkotás szabadságának. Magyarország legtehetségesebb emberei mindig külföldön voltak képesek nagyot alkotni. Amerikában lettek Nobel-díjasok, nem Budapesten. Miért? Ezért. Mert ebben az országban mindig a szabadság ellen törtek, és ez a nép – néhány kivételes pillanattól eltekintve – ezt tűrte, néha élvezte. Ezért teljesen természetes, hogy most is megindult a szürkeállomány menekülése. Ki akar középkori babonák béklyói közt élni, egy személyiségzavarral küzdő ember diktatúrájában nyögni évtizedeken át? Csak biztatni tudok mindenkit: aki teheti, meneküljön Magyarországról, és imádkozzon azért, hogy egyszer legyen egy olyan ország, ahová érdemes lesz visszatérni. Ha nem, akkor legyen boldog másutt. Meg kell tanítani a magyarokat arra is, hogy erkölcs és alázat nélkül nincs szabadság. A tolvajok ne kiabáljanak tolvajt. A nagy keresztényeknek Jézus folyamatosan írja a bűneiket a porba. Akik másokat nem becsülnek, azokat mások sem becsülik. És nem léphet tovább a nemzet, ha nem számol el több százezer meggyilkolt emberrel, a tömeggyilkosságban játszott szerepével. Különösen úgy, hogy a gondolkodása azóta cseppet sem változott.

Ez a diktatúra egy lehetőség is, abból a szempontból, hogy a magyarok újra kapnak egy esélyt, hogy tükörbe nézzenek, és ne felejtsék el, amit a tükörben láttak. A rendszerváltáskor már benne volt a vírus, a fertőzés a magyar társadalomban. Az előző nyolc évben az MSZP korrupt és romlott világában szembenézhettek a pártállami örökséggel, amitől éppen ideje lenne megszabadulni. Az Orbán-diktatúra pedig alkalmat ad arra, hogy Magyarország szembenézzen a Horthy-korszak örökségével, a politikai katolicizmussal, az antijudaista és antiszemita ideológiára épülő kirekesztő jobboldal természetével, a buta, öntelt nacionalizmussal. Ezért nem lenne helyes, ha Orbán Viktor idejekorán megbukna (nem is fog), mert akkor semmi értelme nem lenne az egésznek. A magyar társadalomnak fenékig kell innia a hazugság bürökpoharát, meg kell bűnhődnie a választásáért, fel kell ismernie ennek az ideológiának a gyilkos jellegét, igazi természetét. Nehogy még egyszer visszajöjjön. Ehhez van szükség nyugalomra, türelemre, és olyan emberekre, akik képesek hatékonyan és világosan elmagyarázni magyarok millióinak, hogy mi történik velük, miért jutottak ide, és miben kell megváltozniuk. Amikor ez a változás bennük végbemegy, akkor jön el az idő, hogy megszabaduljanak a diktatúrától, az elnyomástól, a babiloni fogságból.

Ebből a szempontból csalódás volt Gyurcsány Ferenc beszéde, noha kétségtelenül ízig-vérig demokrata állt a színpadon. De olyan, aki nem értette meg, hogy az ő ideológiai háttere éppen úgy megítéltetett az előző két ciklusban, mint ahogyan Orbán klerikális, feudális despotizmusa is megítéltetik majd. Hogyan képzelte, hogy már megint a kormányzásról beszél? Mintha mi sem történt volna. Maradt abban a pártban, amit a történelem halálra ítélt. Már négy évvel ezelőtt is becsapás volt, amikor Gyurcsány Ferenc elhitette, hogy egy nyugatias demokrata áll előttünk, aztán bemutatta a „reformkormány” tagjait: Szekeres Imrét, Lamperth Mónikát, majd jöttek az államtitkárok, a Baja Ferik. Ennek a garnitúrának vége. Nemcsak azért, mert világosan bemutatták, mire képesek, és mert tolvajok voltak, hanem azért, mert szellemi örökösei annak az egyik irányzatnak, amitől a magyar rendszerváltásnak, demokráciának meg kell tisztulnia. Az Orbán-ellenes baloldal nem szívesen hallgatja, de a kádári örökségtől éppen úgy meg kell szabadulni, mint Horthy Miklós fehér lovától és a zsidótörvények szellemiségétől, Prohászka Ottokártól, Wass Alberttől és az összes nemzeti giccstől. Ez az örökség éppen most mutatja meg és leplezi le önmagát, hogy soha többé senkinek eszébe ne jusson, akárcsak a szájára is vennie őket. De Gyurcsány Ferenc képességei révén alkalmas lehet arra, hogy a valóságosnál jobb színben mutassa be a pártját. De ez csalás. Amikor azt mondja, hogy ő alkalmassá teszi ezt a pártot arra, hogy a demokraták minél szélesebb tömegeit befogadja, az egy olyan program, amitől menekülni kell. Ezt a pártot fel kell szántani, a helyét sóval behinteni, ahogyan a Fideszre is ez a sors vár a nagy bukás után. Velük két szellemiségtől szabadul meg az ország. Ha ez a folyamat végbemegy, akkor úgy tekinthetünk történelmi távlatból az elmúlt nyolc év és az előttünk álló tíz év borzalmaira, mint a magyar XX. század pusztító diktatúráinak örökségétől való megszabadulásra. Ha ez nem történik meg, akkor hiábavaló volt minden, akkor a Gyöngyöspatán és Hadházon masírozó nácikban a leendő vezetőinket tisztelhetjük, és csak imádkozhatunk, hogy minél kevesebb áldozata legyen egy polgárháborúnak, amit ezek kiprovokálhatnak. Persze, nem lehet Orbánt, aki ellopja a köztársaság alkotmányát, a korrupt kiszesekhez hasonlítani. Orbán Viktor a magyar történelem egyik legsötétebb figurája, akinek bűne gyalázatosabb mindenkiénél. Mert egy szabad országot dönt rabságba, egy demokratikus Európa közepén. Az emberek elidegeníthetetlen szabadságát, emberi jogait veszi el, egy generáció életét teszi tönkre, és kiszámíthatatlan, mekkora tragédiába viszi az országot. De ha utána megújult Magyarországot akarunk, és tiszta lapot akarunk nyitni, akkor a kádárista szellemiségtől éppen úgy meg kell szabadulnunk, mint Horthy világától. Nem attól a szellemiségtől indíttatva, amellyel Orbán fasisztái, csahos kutyái kommunistáznak. De azzal is szakítani kell.

Mi legyen akkor ezek helyett? Gyurcsánynak, a jelenleg még mindig legbefolyásosabb demokratának mennie kell? Egyáltalán nem. Két véglet van, amely őt zsigeri alapon teljesen elutasítja, és egy másik, amely feltétel nélkül elfogadja. Egyik álláspont sem helyes. Gyurcsány Ferenc elveiben és értékrendjében valóban képviseli azt a nyugatias, demokratikus szemléletet, amelyről ő beszél, és amelyre Magyarországnak szüksége van. De nem biztos, hogy jó miniszterelnök, márpedig a Charta tüntetésen úgy beszélt, mint egy leendő aspiráns. Neki el kell számolnia előbb az előző kormányzás kudarcainak okával, hogy meggyőzzön bárkit arról, hogy alkalmas egy ilyen feladatra. Ám erről teljesen korai és hiábavaló beszélni. Elsősorban neki. Magyarország nem mondhat le, nem nélkülözhet ilyen formátumú egyéniségeket, akik egyébként demokraták, és ezt nehéz helyzetekben is bizonyították. Nem szabad elfogadni a gátlástalan jobboldal tudatos lejáratásának, amortizálásának általuk sugallt eredményét, miszerint senki más nem szalonképes, csak Orbán Viktor. Mi azt mondjuk, egyedül ő nem szalonképes, mert nem demokrata. Magyarország nem dobhatja ki a tehetségeit. Nem nullázhat le mindenkit, mert akkor ki marad? De Gyurcsány Ferenc  nem hozhatja magával a pártállami múlttól megszabadulni képtelen szellemiséget, a „figyeljetek, gyerekek” belterjes világát, és azt a bagázst sem, amely ezt megtestesíti. Nem hozhatja magával a pártpénztárnoki szisztémát, a sarcolással működő pártfinanszírozási rendszert, a lopott pénzt, a szociális demagógiát, az osztogató-fosztogató állam ideáját, a kádári reflexeket, az elvtársak világát, a megyei pártbizottságok légkörét, a kiszes mutyit, a belső széthúzást és azt az elképzelés nélküli, gyengekezű kormányzást, amit saját maga is bemutatott. Az MSZP előtt két út áll: vagy felszámolja önmagát, és Baja Ferencet társaival együtt maga mögött hagyva, a KISZ KB légkörétől megszabadulva, részt vesz egy új, nyugatias szellemiségű szociáldemokrata párt létrehozásában, amelynek lehet egyik vezéralakja a demokratának kiváló Gyurcsány Ferenc. (És e tekintetben Mesterházy Attila az elmúlt időszakokban szabadulni látszik az őt hatalomra segítő pártelit fogságából.) Vagy a következő választások valamelyikén kiesik a parlamentből, megélhetési politikusai jobban kereső munka után néznek, és a párt megszűnik magától. Aki ebbe a pártba akarja integrálni a demokrácia híveit, az nem értette meg a történelem üzenetét, az ott akarja folytatni, ahol abbahagyta, és az előbb-utóbb kikerül az események fókuszából. Azt a Gyurcsány Ferencet, aki ide akarja vinni az embereket, nem érdemes követni. Arról pedig cseppet sem vagyunk meggyőződve, hogy ő ezt a pártot annak akarata ellenére át tudja alakítani.

Ha az LMP-ben bekövetkeznének bizonyos személyi változások, és ideológiailag nem lennének ennyire kiszámíthatatlanok, akkor ez a párt lehetne az egyik gyűjtőpártja a demokratáknak. De ha az, amit mutatnak, lényegük, akkor nem ők azok, akiket várunk. A civilek szerveződése vagy kulturális közösség, vagy a társadalom perifériájára szorult kisebbségek ernyőszervezete lesz, vagy elhal, ha nem szerveződik minél előbb párttá, méghozzá olyan vezetők kezében, akiket lehet követni, akiket lehet vállalni, és akik tudják, mire van szüksége az országnak. Ennek hiányában egy kellemes színfoltjai maradnak az országnak, de rájuk számítani nem lehet. A parlamentáris demokrácia nem működhet pártok nélkül. Olyan szerveződés, amely elutasítja a pártokat, alkalmatlan arra, hogy a parlamentáris demokráciában politikai képviseletet lásson el.

Az új alkotmány új helyzetet teremt. Felgyorsulnak az események. A diktatúra kiépítését Orbán erre az évre ígérte, utána jön a diktatúra szisztematikus bevezetése, a szoktatás, a hűségnyilatkozatok. Ha a demokrácia hívei ellenállnak a hétköznapokban, szervezkednek és tiltakoznak, ahogy tudnak, ha bármi történik, úgy viselkednek, mint belül szabad emberek, a diktatúra ellen belül lázadnak, és nem hódolnak be, akkor Orbán diktatúrája nem tart el negyven, legfeljebb nyolc-tíz évig. De ehhez az is kell, hogy a nép tudatának művelése, felvilágosítása megtörténjen. Ezzel a gondolkodással, ahogyan a magyarok gondolkodnak, nem lehet demokráciát működtetni. Ez a legfontosabb feladat. És az ellenállás vezetői, az ország leendő irányítói azok lesznek, akik ezt a munkát elvégzik, akik ennek az élére állnak. Nem azok, akik hatalmi-politikai logikával, az ország mentális állapotának megváltoztatása nélkül, a korgó gyomrokból táplálkozó elégedetlenséget kihasználva próbálják Orbánt idő előtt megbuktatni. Legalábbis ez lenne kívánatos.

És mindehhez tegyük hozzá: szerintem.

2 Comments

2 Reader’s Comments

  1. Csak egyetérteni tudok. Valóban szükséges az emberek felvilágosítása. De hogyan? Hogyan jut el az okos és bátor szó az emberekhez, mikor már szinte csak maximum két csatornán működik, működhet még a szabad média? A tákolmányozási véghajrában volt szerencsém résztvenni az MSZP “kihelyezett országgyűlésén”. Igen markáns vélemények, bírálatok hangzottak el az MSZP megélhetési politikusai ellen, sürgetve távozásukat a vezetésből. A cikkben kritizált hölgyet és urakat ért bírálatával is egyetértek, körük azonban messze nem teljes.
    Meglepett az említett rendezvényen megjelent érdeklődők nagy száma. Akarunk tehát valamit, csak nem tudjuk hogyan. Ezt az akaratot nem tudja a jelenlegi MSZP összefogni, szervezni. Viszont a hozzászólásokra az elnöki asztaltól kapásból jöttek a bürokrata, kioktató válaszok. Frakció tisztséget betöltő fontos pártembertől. Bár nem volt sértő, csak töketlen.

  2. Jellinek György

    régóta tart az őrület, és ahhoz képest egész nyugodtan alszunk.azzal nyugtatva magunkat : az egész világ ilyen- máshol sem jobb, máshol sem lehetsz szabad.ne menj fejjel a falnak -ezt tanultuk.az antikrisztus mindenbe beleszarik; minden jószándék megromlik, minden beszürkül, bemocskolódik. a világválság centruma Magyarország- ami undorító itt a legundorítóbb.

Írja meg véleményét!